Blanco y Hófehérke

Bükk

 

Nem, nem, nem és nem!

Többé már nem akarok őrizni lelkemben csöppnyi szomorúságot sem. Bár a nosztalgia mindig is kuporgott elmém tekervényeiben, ártatlanságát már nem vitatom. Úgy tekintek rá, mint ártalmatlan útmutatás, mely rávilágít a megoldásra - mit kell tegyek, hogy megvédjem magam a mindennapos problémáktól, intrikáktól. S amíg küzdök a negatív erőkkel, visszatekintek a gondtalan életemre. Vagy ama világra, amely fekete, vagy fehér, két ellentétes pólus - avagy végletek lehellete, ahol a fény is fehér... Ahol az érzelem is érzékeny. Ahol létezik olyan természetes vágy, hol szabadság szárnyán száll a világ. Igen! Szabad akarok lenni! Szabadon akarom átélni az érzelmek impulzusát. Szabadon akarom képviselni a lelkem - igazságot az igazságon keresztül.

Mindig volt bennem egy alapvető vágy... Tapasztalni, tanulni egy életen át - különböző módon, nyitott szívvel, befogadó elmével:

"Légy mindig ugyanaz! 

Légy mindig önmagad!"

Most, ezekben a pillanokban, a séták élettelenek... 

Az érzések érzéketlenek... 

Nem várom a pillanatot, amely megtestesíti szívemben a negatív érzéseket, az ártó szellemiséget.

Nem, nem, nem! 

Inkább teret hagyok az ösztönös önvédelemnek. Hagyom, hogy alázat egyenlő arányban elegyedjen az önös érdekkel - ez már nem olyan világ, hol a tolerancia, empátia, jóindulat kifizetődő...

Hagyom, hogy lélek jól érezze magát tetemében. Hogy azzá a lénnyé váljon, aminek a természet teremtette. 

Titokzatos óriás

Nem tudom, milyen messze van fenn az ég fátyolos sötétjében, de ezüstöt csillogó fénye lágyan öleli tetemem - csalogat, hogy kövessem.

Sors - változtathatatlan, titokzatos óriás! 

Misztikus csönd melódiáját szakítja félbe a rejtett tűznyaláb ropogása, melynek csillagporos fénye visszhangzik a szemeimben.

Próbáltam vala más irányba menni, de ha letérek az útról, titokzatos erő kapaszkodik belém - visszaránt újra a mágikus ösvény porába, hol tündék dalolnak és őrjöngő Főnix perzselő lángja nyalogat... Vagy csak egy elképzelhetetlen, fura vándor szeret.

Örökkévalóságig követem a végez csillaga mögött elhaló utat, melynek energiája erőt ad, hogy minduntalan lépdeljek - őt magát viszont soha, soha, soha nem mutatom be senkinek.

A fény csalogat, csendje nevet ad - az éj leple alatt épül fel az életem... 

S eközben ügyetlen fegyverem a remény, a bátorság és a szeretet. 

"Hit"

"Hit"... Gyakran visszatérő kérdés számomra az elmúlt 2-3 évben, azon személyek miatt, akik azt hiszik, jogukban áll bírálni a világnézetemet és az elveimet. De vajon el kell-e fogadom feltétel -és ellenállás, vitatkozás (úgy értem, hogy érvek és tények felsorakoztatása) nélkül olyan vallásokat, olyan kitalációkat és irracionális dolgokat, amit rám akarnak erőszakolni, annak ellenére, hogy minden porcikám tiltakozik ellene? Engednem kellene az erőszakos, agresszív nyomásnak csak azért, hogy beálljak a sorba és valamelyik ismerős, vagy rokon elégedetten nyugtázza, hogy "igen, végre ő is hisz abban, amiben én"?

Folyamatosan kapom a pedálózásokat, hogy...
"Azért vagy beteg, mert nem hiszel xy dologban. Beteg a tudatod, emiatt magadba beszélsz betegségeket, mert nem tiszta az elméd (tehát hülye vagy), mert nem 'kezeled' magad, vagy nem hiszel valamiben. Minden rossz azért történik veled, mert nem hiszel semmiben." - Véleményem szerint ebben a gondolatmenetben annyi hiba leledzik, hogy az ember pontosan tudja milyen változások zajlanak a testében, vagy a testén. Tehát minden azon múlik, hogy milyen orvoshoz kerül és megtalálja-e a probléma okát, vagy addig megy, amíg ki nem derül, hogy mi okozza a tüneteket. Nos, ha már megvan az ok, akkor lehet orvosi, vagy alternatív megoldást választani a gyógyuláshoz.
Itt azért halkan teszem fel magamban a kérdést, hogy a keresztény, buddhista, vagy az összegyúrt vallásokkal rendelkező egyedek soha nem betegszenek meg? Nekik sosincs jó, vagy rossz napjuk? Sosem okoz problémát egy váratlan kiadás, vagy munkahely elvesztése? Sosem kellett szembesülniük munkahelyi problémával? Soha senki nem csalódott, nem vált el? Sosem került kórházba senkijük a családból, baráti társaságból? Sosem halt meg senkijük? Mert minden rossz, minden, ami fáj, azt a hit nem engedi megtörténni?

Biztosan tudom, hogy a fájdalom a megerősödést, a fejlődést szolgálja. Biztosan tudom, hogy rossz nélkül nem tudnánk értékelni a jót. Biztos vagyok benne, hogy a jó és rossz körforgása nélkül, sivárrá és unalmassá válna az élet. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy minél agresszívabban akarnak rámerőltetni valamit, ami nem a lényemből fakad és erőszakká, utálattá, előítéletté és gonoszsággá fajul a hívő részéről, bennem annál nagyobb ellenállás keletkezik.

Való igaz... Nem hiszem, hogy halálom után a mennyországba kerülök, ahogy abban sem, hogy majd más testben újjászületek. Nem hiszek az előző életben. Sem Istenben, sem a földöntúli valamiben, ami irányítja a világot... Akiknek meg kellene felelnem, akit félnem kellene, akit mindenek fölé kellene emelnem, minden tényt, minden tudományos ismeretet elsöpörve.

Hit... Ízlelgetem ezt a szót, ezt az érzést, hogy vajon mit is jelenthet valójában!? Hiszek a saját erőmben, mert tudom, hogy megfelelő felkészültséggel, érzelmi intelligenciával túl tudok jutni kisebb-nagyobb problémákon. Hiszem, hogy a párom, a szüleim és a barátaim támogatásával a legnehezebb időket is át tudom vészelni. Hiszem, hogy a tudomány tényeken, kutatásokon alapszik és, ha nem is tudja a választ mindenre, akkor sem magyarázza meg kitalációkkal, legfeljebb valószínűsíti, hogy milyen irányban lehet gondolkodni, kutatni a megoldást illetően, azaz a tévedés lehetőségét nem zárja ki.
Hiszem, hogy minden élőlény érez és nem teszek különbség növény és állat élete között (ami most oly' divatos életmód, hit lett). Ugyanakkor, ha éhes vagyok eszek, az étkezés pedig más élőlények elpusztításával jár (nincs mit tenni, hiszen a Föld biológiai körforgása így fejlődött ki). Ugyanakkor nem bántok, nem kínzok, nem gyilkolok azért, mert ahhoz van kedvem. Hiszem, hogyha segítek egy beteg embernek, ha meleg italt vagy ételt, esetleg számomra feleslegessé vált holmikat adok a hajléktalanoknak, szegényeknek akkor tettem valami jót.
Hiszem, hogy az életet, most ebben a pillanatban kell élnem. Hiszem, hogy halálom után addig maradok életben, amíg a szeretteim emlékeznek rám. Hiszem, hogy a a valódi szeretet, nem üres szavak skandálása, sem pedig szivecskés emotikonok sokasága, hanem cselekvéssel történő kifejezés a másik fél irányába. Hiszem, hogy az agresszív hívő menekül a saját élete, saját lénye elől, mert fél saját döntéseket hozni, saját életével, önmagával szembenézni... (ebből érdekes pszichológiai tanulmányt lehetne létrehozni), de hiszem, hogy egészséges keretek között mindenkiek jogában áll saját hitének, meggyőződésének, világnézetének megfelelően élnie az életét, anélkül, hogy lelkileg terrorizálnák, gyűlölnék, megszólnák emiatt.

Talán némi érzelmi intelligencia, empátia és tolerancia irányadó lehetne a másság elfogadásában....

Változás

Hajlamos vagyok gondolataimba merülni és tönkretenni a vélt illúziókat. Olyan öntudatlan viselkedés ez, melyeket a kellemetlen kényszer, a csalódás csalogat elő.

Régi emlékek ihlette - álmodozás - bizonytalan vágyakról... Szeretném eltávolítani a rossz, téves utakat.
Nem olyan életről álmodok, ami csábító és nagyszerű. Nem is olyanról, ami részese lenne valami hatalmas, hamis kitalációnak. Nem készítek fantázia által abszurd kifogásokat félelemből, hogy megpróbáljam leplezni, amit teszek.
Tudom, hogy mit gondolok és merre tartok ma - s ez olyan édes számomra, mint víz a tóban.
Az élet ütemén sok emberrel találkoztam. Voltak roncsok és voltak, akik ronccsá akartak tenni. S voltak mások, akik gazdagítottak, tanítottak, fejlődésre ösztönöztek. Ebben a gazdaságban erősebb a pénznél a rengeteg áldozat, szeretet, megértés - Barátság és szerelem.

Az álmaim, a szívem, az elmém arra törekszik, hogy előre lépjek és emeli a magamba vetett hitem, hogy tisztán látok, miután megvilágosodott a tudatom.

Tudom, hogy mindig lesz jövő és nem akarok tapasztalatok nélkül maradni... Ugyanakkor valakit, valamit mindenképpen veszítek a változással.
A probléma része, hogy gátoljuk a változást, pedig csak elodázni lehet... Olyan dolgokat csinálok, amiket többé már nem szeretnék. Véletlenül hívta fel a figyelmem a változás előszele, hogy egy ideje megtanultam érzékek nélkül élni. De az idő biztosítja, hogy mindig nőjek és törekedjek a fény felé - még a legsötétebb pillanatokban is - naplemente előtt.

Parque de vida silvestre | Vadaspark