10.21.2014

Itt és most

Sétálok az út közepén. Hátranézek és árnyékot látok, emlékek, - viharvertek és néhol megkoptak - szomorúságok, boldogságok, érzések, érzelmek... momentumok, melynek keveréke koslat utánam az utamon. Csak akkor érnek utol, ha megállok egy pillanatra és magam mögé nézek.
Amikor épp vágyom látni én is az elmúlt idők egyvelegét, érzelmeket, emlékeket - mindazt, amit magam mögött hagytam.
Tekintetem a horizontot kémleli, s látom a bizonytalan, de létező jövőt. Rejtélyes, kíváncsi, változó jövőt, melyre vágyom - élet. És oh, jaj... hiszen félúton vagyok a múlt és a jövő között.  A jelen az, melyben most vagyok. Eme új idő írja bele az elmébe a régi idők emlékét, s a vágyódást a jövőbe repülés lehetőségéért. Mily balgaság, megpróbálni siettetni az időt?! Szárnyaló percek, órák, napok, hónapok - nem adnak életet, emléket... sem örömöt, sem bánatot, sem bölcsességet, sem tapasztalatot. Hova hát ez a rohanás? Hiszen előbb-utóbb minden eljön, bekövetkezik.. változik az idők szele. S míg reméljük a változás eljövetelét, addig is élni kell. Itt és most, ebben a pillanatban, melyet úgy nevezünk - Ma.

10.09.2014

Diósgyőri vár

Úgy érzem, kevesen mondhatjuk el magunkról, hogy a Diósgyőri vár gyerekkorunk meghatározó műemléke. A (24. sz.) Petőfi Sándor (ma Református) Általános Iskola tanulójaként lehetőségem nyílt minden iskolai ünnepséget a várban tölteni. Alkalmanként színpadra is állni egy-egy állami ünnep műsorának részvevőjeként, vagy épp, amikor úttörőnek avattak. Mint minden normális diák, továbbtanulás miatt eltávolodni kényszerültem az erődtől... ám néhány koncert, vagy a Középkori várjátékok vissza-vissza csalogattak, majd a 90-es évek közepétől időnként ismét lehetőségem nyílt a vár színpadára lépni a Pécsi Sándor Guruló Színház jóvoltából. Mind-mind felejthetetlen emlékként égett bele az elmémbe és a szívembe. Természetesen régi, romos képekkel fűszerezve. S bár jó néhány iskolatársam ismerősöm a facebook közösségi oldalon, mégis általános iskolásnak látom őket, magamat, ha arra az időkre gondolok.

- Azóta az élet úgy hozta, hogy elszármaztam a szülőföldemről, s bár rendszeresen visszatérek, mégis ámulok-bámulok, mert folyamatosan változik, megújul a városom - Miskolc.

Az emlékeim miatt kissé félve és nagy-nagy izgalommal léptem be a közelmúltban, az "új" rekonstruált építménybe - már csak azért is, mert annyi sok ellentmondásos véleményt olvastam róla (internetes sajtóban).

Nos... döntse el ki-ki maga, akár képek alapján, akár személyes látogatás alapján....

Én úgy gondolom, hogy egy tökéletesen rekonstruált, korhű építményt láttam. Végre a korabeli műtárgyak sem a lerombolt kápolna pincének kialakított helységében dohosodnak, visszakerültek a helyükre - az eredeti állapotukra visszaépített termekbe. Hosszasan sorolhatnám a látnivalókat a kocsmától, szobáktól, kápolnán és ebédlőn keresztül a fémműhelyen és fazekasműhelyen át a lovagi teremig, de ezekről élethűbb látványt adnak a fotók. A vár panoptikuma és a bástyáról elénk tárulkozó panoráma semmit nem változott... Ellenben a bástya kialakításával. Ami ma már nem csak egy lapos tömb bástyatető, amikor a tetejére lépünk... hanem egy "őrfolyosó".  Pompás ötlet volt valódi "mester" emberek által bemutatni szakmákat, mint például a pénzverő és a fazekas. Az udvari bolond szerepére kiválasztott karakter is tökéletesen eltalált figura. Ügyesen, viccesen kommunikált az emberekkel, gyerekekkel, mosolyt csalva az arcukra, arcomra. A lovagi tornán sok mindent megtudhattunk az öltözetről, fegyverekről, a lovagok szokásairól, harci stílusukról. Nemesi eleganciával és humorral ötvözve szemléltették, miként is zajlottak akkoriban az oly' népszerű "játékos, küzdelmes" összecsapások.

Természetesen a zene sem maradhatott ki a történelmi kirándulásból. Fülbemászó kellemes középkori dallamokat csaltak ki hangszereikből a zenészek (Hollóének Hungarica), akik szinte észrevétlenül, de hatékonyan teremtettek kapcsolatot a közönséggel, majdhogynem táncra  perdítve őket.


Összességében azt mondhatom, hogy öt teljes órára sikerült átlépnem a jelenből a múltba... sikerült magamba szívni némi történelmi "ismeretet", valamint Nagy Lajos király korát idéző hangulatot. Valóságos középkori szórakozásnak lehettem a része.

Miskolc város lakossága joggal mondhatja, hogy büszke az otthonára, mert történt valami, épült valami, ami tökéletes, ami hasznos, ami történelem a jelenben.

Köszönöm a vidám, szórakoztató és feledhetetlen pár órát, amit a Diósgyőri várban és a földemen tölthettem! Szeretlek Miskolc!

- A Diósgyőri vár történetéről, történelméről  többet is megtudhattok a wikipedia oldaláról:



























































































Hollóének Hungarica:

(Bocsánat a rossz minőségért! Sajnos nem volt a kezemben megfelelő technikai
eszköz, így kénytelen voltam telefonnal megörökíteni a hangulatot.)