Nem, nem, nem és nem!

Többé már nem akarok őrizni lelkemben csöppnyi szomorúságot sem. Bár a nosztalgia mindig is kuporgott elmém tekervényeiben, ártatlanságát már nem vitatom. Úgy tekintek rá, mint ártalmatlan útmutatás, mely rávilágít a megoldásra - mit kell tegyek, hogy megvédjem magam a mindennapos problémáktól, intrikáktól. S amíg küzdök a negatív erőkkel, visszatekintek a gondtalan életemre. Vagy ama világra, amely fekete, vagy fehér, két ellentétes pólus - avagy végletek lehellete, ahol a fény is fehér... Ahol az érzelem is érzékeny. Ahol létezik olyan természetes vágy, hol szabadság szárnyán száll a világ. Igen! Szabad akarok lenni! Szabadon akarom átélni az érzelmek impulzusát. Szabadon akarom képviselni a lelkem - igazságot az igazságon keresztül.

Mindig volt bennem egy alapvető vágy... Tapasztalni, tanulni egy életen át - különböző módon, nyitott szívvel, befogadó elmével:

"Légy mindig ugyanaz! 

Légy mindig önmagad!"

Most, ezekben a pillanokban, a séták élettelenek... 

Az érzések érzéketlenek... 

Nem várom a pillanatot, amely megtestesíti szívemben a negatív érzéseket, az ártó szellemiséget.

Nem, nem, nem! 

Inkább teret hagyok az ösztönös önvédelemnek. Hagyom, hogy alázat egyenlő arányban elegyedjen az önös érdekkel - ez már nem olyan világ, hol a tolerancia, empátia, jóindulat kifizetődő...

Hagyom, hogy lélek jól érezze magát tetemében. Hogy azzá a lénnyé váljon, aminek a természet teremtette. 

Bujkál a világod

Hónapok óta életed saját börtönében vagy, saját bírád és saját végrehajtód. Alvásod homályos vak tükör az álmaid temetésén.
Immár tudod, hogy eltévedtél gúnyolódó kétségek között, ami bezárt téged sötét, üres kriptába... Igen... Ez az ébredés pillanata... Tudod, hogy létezel, mint test és lélek, de a látható fizikai testedben lakozik egy láthatatlan szellem. Hónapok óta matat belső világodban, melyet balsejtelmes burokkal vett körbe és földbe gyökerezett az akaratod, mint a madárijesztő... És félelemmel járja be az életed a maga lassú tempójában.
Próbálod tisztázni a gondolataidat, hiszen világossá vált, hogy most nem minden rózsás, a színek beszürkültek, a napok összemosódtak... Nem létezel csodálatos játékokban, ahol az útmutatáshoz étlapot is csatolnak. Ez a helyzet a mezítelen igazság, fuldoklás és szánalmas kétségbeesés.
Ugyanakkor ez a pillanat az, amely felkészít a rehabilitációra, az újraképzésre, vagy a megújulásra. Hiszen tudnod kell, hogy elég erős vagy és elérheted a céljaid, legyen bármi is a módja.
Ebben a pillanatban, csak akarsz... Saját felelősséged, hogy megszünteted-e az álmokat... A színek egymásba karolnak, s mint szivárvány-eső hull alá... Így mutatja az utat az ismeretlen felé.

Többé ne engedd meg, hogy a fogaskerekek visszafelé forogjanak.
Ne engedd bujkálni a világodat!

24/08/2015 - Miskolc

Verano | Nyár