Viktória Forgó: Vágyhozó

Én, mint éjjeli fény,toporogtam a parton, szótlan.
A csobogás, ezüst vágyak toporogtam a parton, szótlan.
érzéklete, bánatom: ó, merre vagy?!
Ez ijesztő, e szót
suttogja szívem, a kínt,
hogy ölelj ismét,
Te, mohó vágyhozó!

Idomult, tajtékzott a folyó,

ezüstje lelkemre simult.
Búgva hányta a jó
emléked, mint ádáz fenevad.
Ez ijesztő, e szót
suttogja szívem, a kínt,
hogy ölelj ismét,
Te, mohó vágyhozó!

S alkonyatba fulladt a táj,
árnyak szóródtak újra szét.
Csak én észleltem, hogy fáj,
s hiányod építkezik szanaszét.
Ez ijesztő, e szót
suttogja szívem, a kínt,
hogy ölelj ismét,
Te, mohó vágyhozó!