6.08.2017

Bujkál a világod

Hónapok óta életed saját börtönében vagy, saját bírád és saját végrehajtód. Alvásod homályos vak tükör az álmaid temetésén.
Immár tudod, hogy eltévedtél gúnyolódó kétségek között, ami bezárt téged sötét, üres kriptába... Igen... Ez az ébredés pillanata... Tudod, hogy létezel, mint test és lélek, de a látható fizikai testedben lakozik egy láthatatlan szellem. Hónapok óta matat belső világodban, melyet balsejtelmes burokkal vett körbe és földbe gyökerezett az akaratod, mint a madárijesztő... És félelemmel járja be az életed a maga lassú tempójában.
Próbálod tisztázni a gondolataidat, hiszen világossá vált, hogy most nem minden rózsás, a színek beszürkültek, a napok összemosódtak... Nem létezel csodálatos játékokban, ahol az útmutatáshoz étlapot is csatolnak. Ez a helyzet a mezítelen igazság, fuldoklás és szánalmas kétségbeesés.
Ugyanakkor ez a pillanat az, amely felkészít a rehabilitációra, az újraképzésre, vagy a megújulásra. Hiszen tudnod kell, hogy elég erős vagy és elérheted a céljaid, legyen bármi is a módja.
Ebben a pillanatban, csak akarsz... Saját felelősséged, hogy megszünteted-e az álmokat... A színek egymásba karolnak, s mint szivárvány-eső hull alá... Így mutatja az utat az ismeretlen felé.

Többé ne engedd meg, hogy a fogaskerekek visszafelé forogjanak.
Ne engedd bujkálni a világodat!

1.12.2017

Utazás

Némi gondolkodás után, végül elfogadom - időt kell adni - így eközben az élet újra és újra ad lehetőséget ismeretlen utakon utazni, hagyja áramolni a gondolatokat, megtörni a rutin időszak fájdalmát... Szennyezi a lelket az unalom és a fáradtság...
Úgy döntöttem, kimegyek az állomásra és a fagyott-hangyás, galambtollas peronon várom a vonatot... Ó, de nem... itt meg kell jegyeznem, hogy valójában csoportos autóval utazom.
A mai nap tapasztalatai: A gyerek sír, fázik a hidegben, az anyja próbálja rávenni, hogy igyon meleg teát... Az öregek szemlélődnek és mélyen hallgatnak, távolabb egy szerelmes pár öleli egymást.
Az autó megáll az állomás mögött, kinyitja ajtaját, csak bámulok az úton, mint cirkuszban a néző.  Hirtelen megállunk a semmi közepén, drága megjelenés, szavak nélküli végtelen pillanat, szorongás... Kilépek a fénybe, a friss téli levegőre - néma kiáltás. Valaki telefonál, nyugodt bejelentéssel - bontják az útzárlatot, a szolgáltatás helyreáll. Néhány perc és utazunk tovább. A távolban egy nagyobb embersereg lohol, hogy elérjék a céljukat, összenéznek, de szó nélkül menetelnek tovább.

Ezek után hasít elmémbe az életen át tartó kezdő és lejárati dátum, melynek végét már csak az idegenek látják.

Röviden: az élet folytatódik különböző utakon... Néhányan felfelé haladnak, mások lefelé - ismerős arcok, a lélek csendes.

És mi történik az eljövendő napokban?

Továbbra is figyelem az új útvonalakat és kiválasztom találomra az általam vélt ideálisat...

1.05.2017

Januári eső


Ma olyan érzésem van, hogy mire magamhoz térek eltelik egy újabb év... Elemzem az életem:  jó és rossz váltakozva történik nap, mint nap  - érzések garmadája nehézkedik elmémre - néha-néha születik egy-egy letisztult villanás... Úgy hiszem kimondhatom, boldog, ugyanakkor leírhatatlanul bizonytalan vagyok . Még mindig létezik az a semmilyen élet, mely minden körülmény között kísért. Létezett a "magány", ami teljesen megfélemlített... és volt erős nosztalgia, amely könnycseppekben gördült lefelé az arcomon.
Mintha az ég  ismerné a bánatom és elnyomja,  hogy ily' módon kúráljon - öntözi a földet a természet vizével, hogy égből hulló kristálycseppekkel álcázza a könnyeim. Szeretem a januári eső hideg, édes ízét... hű baráttá lett jó és rossz időkben.
S a jövőben már csak egyetlen cél létezik...
Az álmokba szebb napokat és pillanatokat ültetni!

- Állok az ablak előtt,
s várom a januári esőt... -