9.27.2013

Tagadások?

Nem, nem, nem.
Már nem lep meg, sikerült és nem fáj. Sokszor hallom, de soha nem hozom létre ugyanazt.
Különösen most.
Mert mi tagadás, nos... kihúzom magam és fogom a büszkeségem, a rúgásokat, a vágyaimat,az önmegvetést, a bátorságot, hogy újrakezdjem. Próbálkozom tovább.
Az erőfeszítés, áldozatok és könnyek évei. Az időszakos magány, munka és csalódások évei. Távol a család, a szeretteink és most: úgy gondolod, többé már "nem" hazudnak?
Spórolj a levegővel, az idővel, az energiával.
Mi van?
Nem kedvelem?
Nem látszik, mi érdekel?
Nem illeszkedik ideákba?
Hát, mi ez?
Mennyibe kerül? Vitatkozzunk pozíción? Vitatkozzunk kitalált eszméken?
Vagy van egyéb ok a megaláztatásra?
Ha a véleményednek kicsit is számítania kellene, akkor azt mondaná "nem", ami fáj:
neked nincs egészséges esélyed, hogy sikeresen kigyere a csatából... hiszen képzetlen vagy.
Senki nincs, aki szeretne téged. Nem különbözteted meg az igazán fontos dolgokat attól, ami nem fontos.
S ugye... az elillanó napok "nem" hoznak nekem egyáltalán semmi jót, semmi újat. A tény az, hogy már nincs vesztegetni való időm, mert természetesen sok értékes percet pocsékoltam el az elején.
De amikor eljön az "igen" ideje, készen fog állni a lelkem és a tudatom, hogy megbecsülje a felelősséget, a belé helyezett bizalmat.
És jönnek, mert a történelem ismétli önmagát....az alkalmak, ma már tapasztalatok és nem elvesztegetett idők.
Jó éjszakát!
Köszönöm, hogy emlékeztettél arra, hogy a legnehezebb dolgok a legélvezetesebbek... és, hogy kitartásunknak, állhatatosságunknak köszönhetően megkapjuk őket... ettől válunk különlegessé.
És, ha ezután a beszélgetés után úgy dönt, hogy "igen" a válasza... már túl késő és a feleletem annyi lehet rá immár, "nem".