Otthon, édes otthon!
Hosszú idő után végre itthon vagyok.... Igen, itthon, abban a lakásban, ami gyermekkorom meleg, oltalmazó otthona volt.
Az ablakon még lóg a színes karácsonyi füzér, melynek fénye félhomályba burkolja a szobám, melegséget csempészve a lelkembe. Éjszaka van. A köztéri lámpák bágyadt pislogása belopódzik az ablakon, csillogtatva az alászálló hópihéket, melyek varázslatos tánca mosolyt csal fáradó orcámra.
Eme meghitt pillanat lelassítja az időt, gondolatokat ültetve elmémbe. Ülök az ágyamon, kifelé révedek az ablakon, egyre csak nézem a hópelyhek ragyogását, miközben a gondolataim csapongnak az elmúlt év és a jelen boldogsága között....
Ma már nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy 2020 eddigi életem legfurcsább, legváratlanabb éve volt.
Sokszor akarva, vagy akaratlanul, de ki kellett lépnem a komfortzónámból. Nekem, aki minden egyes percet jól megszervezek, hiszen ez ad támpontot, biztonságot... Kiderült, hogy akkor is működik az ember, ha nem a szokásai, tervei szerint él, ha nincs meg a napi rutin, vagy alkalmazkodnia kell, teljesen változó, bizonytalan, tőle független szabályokhoz. Megvilágosodott számomra, hogy a boldogság nem a szokásokon, a vélt szabadságon múlik, hanem attól, hogy szeretek-e és viszontszeretnek-e. Volt, hogy önként vonultam saját otthonom börtönébe, ez lehetőséget adott olyan dolgokat tenni, megtanulni, amikre a rohanó világban nem is gondoltam. S volt, hogy akkor is mentem, amikor nem akartam. Voltam kétségbeesett, volt, hogy féltem, de voltam bizakodó, reményteli, örömmel teli.
2020 a változás, a tanulás, az önismeret éve volt számomra.
Meg kellett tanulnom nélkülözni a szeretteim, testvéreim, rokonaim, barátaim úgy, hogy nem hagytuk magukra egymást. Persze hiányzik az ölelés, a simogatás, a közös programok, de összességében sokkal közelebb kerültem a szeretteimhez, mint bármikor.
Tanulnom kellett önmagam miatt, hiszen a lelassult világ lehetőséget adott az "én" időre. Lehetőséget adott arra, hogy kényeztessem magam, vagy átgondoljam a mindennapok történéseit. Ma már meghallom a gondolataim, melyek a zűrzavarban kiabáltak, de eddig észre sem vettem. Rájöttem, hogy ma már az önsajnálat, a türelmetlenség, a mások hibáztatása, a hiszti nem működik, nem visz előre.
A nagy kuszaságban meg kellett tanulnom kiválasztani a valós híreket, hogy higgadtan, objektíven, helyén tudjam kezelni a tömérdek információt a kialakult helyzetben.
Időbe telt, mégis sikerült megtanulnom, miként lehet egészséges lélekkel, türelemmel, felelősségteljesen élni egy szürreális, hazug, összeesküvés-elméleteket gyártó, agresszív, megosztó világban.
Nem tagadom, hogy 2020 rettenetes év volt számomra éppúgy, mint mindenki más számára. De hazudnék, ha azt mondanám, nem voltak jó periódusok - amit elvett tőlem, azt másképp vissza is adta. Sok mindent tanított. Sok rosszért kárpótolt. Más értelmet nyert a szabadság, a vágy, a szeretet, a család, a társ, az egzisztencia. Hálás vagyok, hogy ilyen nagyszerű emberek vesznek körül.
Sokat tanított az emberi természetről, a gátlástalan emberi hulladékról, az önzésről - arról, hogy mennyire beteg értékrendű a világ.
De kíváncsian várom, hogy mit hoz a jövő, ez az új év. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem ezt az időszakot. Ezt a kicsit beszűkült világot, melynek minden pici csodájára úgy csodálkozom rá, mint a pici gyerek, aki életében először lát havat.
.... Tárt karokkal, nyitott szívvel, tudásvággyal állok eléd - Jövő!