26/07/2011

Viktória Forgó: Szép szellem

                                            

Villogó féltékeny pillantások,

végzetem kívánó indulatok,

de az igéző tekintet bánata

kéri még türelmem simogatva.

Az idő nevetve mosolyog,

szeretet izzik nyugalmából,

jó lenne nem hátranézni,

felállni és valahová elindulni,

de visszahúz az érzés,

az átkozott, -

féktelen bűverő,

mely a szívben keres értelmet,

baráti búcsút ígérve;

visszatérést remélve...

Álom lényed, vagy szép szellem...?! 

Tested érinthetetlen ezen az éjjelen…

Lángol a lélek, éget a vágy...

Eloszlasz kezemben, akár a szivárvány…!

Viktória Forgó: Hosszú levél – Visszatekintés

- Mi van szerencsétlen, mi van…?

- Ne nevezz szerencsétlennek!

- Mi a szösz?! Irritál? Te is tudod, látod, bévül görnyedezel, magadba
roskadsz, nyavalyogsz, mert csak téblábolsz és képtelen vagy rájönni,
mi bajod és mit akarsz.

- Na és…? Ezerszer voltam már így gyerek-fiatalon, felnőtt-gyerekként is, ami
még nem az idő futásának a fekélye harmincegy évesen sem. Ismerhetsz.
Ezek a toporgások, bármily idegesítőek is, mindig érleltek valami érettebb
döntést-lépést. Olyat, amilyennek jönnie kell és ami nem belém tukmált,
hanem belőlem következő.

- És belőlem is, igaz? Ha ezt is számon tartod, akkor most helyettem is
szenvedsz…

- Nem érzem, hogy kínlódás lenne; de természetes, Te is benne vagy.
Szükséges is, mert így könnyebb és nem egyoldalú.

- Nagyon helyes, énem bölcs fele…! Tegnap séta közben a valóság annyira
egyszerű és megnyugtató volt számomra hosszú perceken keresztül,
szinte kézzelfoghatóan, hogy a legapróbb töprengés is nevetséges okoskodássá
törpült. Te úgy baktattál mellettem, hogy kuncognom kellett lógó orrod miatt.
Napokig alig éltél. Hatalmas tűz égett benned, amitől hamar kiégtél és elfáradtál.
Mindettől tested-lelked egészsége összeomlott. Az önmagammal-magunkkal való
bajom feszeget…

- Tegnap, elalvás előtt, már az ágyban fekve, félálomban rebbent a madárszárny.
„Maradj tudatlan…” kezdte. Csodálkozásomra még annyit tett hozzá,
hogy: „tisztán, szabadon…” Két sor.

- Azt hittem, elröppent és reggelre már nem tudod majd visszaidézni, de ezek szerint
ez a madár fontos üzenetet hozott. Már akkor megdöbbentem, amikor előbukkant.
S Te ismételgetted, ízlelgetted…, én a röptét figyeltem lélegzetvisszafojtva. Jó,
hogy nem felejtetted el. Az én mostani huzavonámnak valószínűleg ebben csírázik
a születnivalója. Hosszú hetek óta jóval kevesebbet olvasok, mint azelőtt,… és
az a kevésnyi is viszket bennem a régebben magamba falt sok mindennel együtt.
Pedig befogadott, magamévá lett megértésekről beszélő írások jöttek és jönnek most is
a szemem elé, de hírtelen vérét-színét veszté. Mintha ebbe csípne bele a madár,
nem a tudás a lényeg.

- Ó, drága barátom, azért ugye Te is érzed, hogy ez így önmagában nagyon is sántít?

- Igen, igen… persze, hogy biceg. Fél lábon ugrál a második sor nélkül.
„Tisztán, szabadon…” Na, nem mintha ez lenne a lába párja… ettől csupán a
talpon maradás esélye erősebb.

- Legjobb lesz, ha tovább lessük a madár röptét. Ha tovább száll, talán
Ő vezet el téged oda, ahová kell…

- Rendben… várjunk tovább. Egyvalami máris és megint bizonyos.

- Tudom… a türelem… Még mindig a türelem.

- Nehogy azt hidd, hogy nem veszem észre, s nem látom olyannak és úgy
önmagamat, ahogy Te. Talán leginkább az bosszant, hogy mostanában hiába
intem nyugtalan zavaraimat türelemre. A séták hihetetlen szépségét is láttam
tegnap: az orrunk előtt a Kicsi-Én baktatott valami egészen különös nyugalommal,
végtelenül derűsen. Talán még soha ennyire közel nem volt hozzám-hozzánk…
Úgy mosolygott ránk a tarkója, hogy annál teljesebb biztatásra nincs is szükségünk…
Neked olyan vigyori kedved kerekedett ettől, hogy majdnem rápaskoltál örömödben
a Kicsi-Én fenekére, … én viszont (és ez intett téged is mértékre) szinte lábujjhegyen
óvakodtam utána attól félve,- zavarom. Szokás szerint most sem szólalt meg, de a háta,
ahogyan lépésenként moccant, mégis odaköszönt hozzám:
„…ez van… ez van… ez van…”, amire én majdnem orra buktam és csak annyit
tudtam motyogni… „de hát mi az, ami van?”…
A Kicsi-Én alig hederített a nyafogásomra. Sétált tovább, a tarkója ragyogott a
mosolytól sőt…, mintha egy villanásnyit kuncogott volna, majd ismét szavak nélkül
visszaüzent: „Nem fontos... kicsit sem fontos, mi ez… Csak annak örülj, hogy van…
hogy végre ez az, ami van!... Érted? Ugye érted már?!”

- Nem tudom… Talán… De azt hiszem, nincs is szükség rá, hogy értsem…,
mert ami fontos, az itt van.

- S ez így van rendjén…

A madár repül. Még mindig csak félkörnyi a szárnyalása, de száll és én
megbabonázva-lesve figyelem:

„ OTT HOL AZ ELME
RAB – SZOLGA – HATALOM,
TE MARADJ TUDATLAN
TISZTÁN, SZABADON,
A GONDOLAT LÁNCA
HA MEGKÖT, HADD SZAKADJON,
KENYÉR ÉS FORRÁSVÍZ
LEGYEN ASZTALODON… ”

23/06/2011

Viktória Forgó: Börtönöd rácsai

Mikor nyeglén felcsillannak a fények,
és irtózatos robajjal fölcsendül a zene,
a szív rettenve kalimpál magányában,
s a szertefoszlott szivárvány fekete színeiben,
hunyorognak bágyadtan a könnyező szemek.

Elindulnál semmibe vesző utakon,
de vissza-visszanézel a haldokló jelenbe,
mely mint üstökös hinti szét fájdalmát,
és falat épít börtönöd rácsai köré:
szorító szívvel leomlasz a földre,
tudod, e éhes-láng belülről fölemészt.

„Vitéz” vagy, tisztnek arctalan gyalog,
hátadon suhognak sűrű ostorcsapások,
húst szabdaló, vért kívánó lidércek halálod áhító,
szolgáló és megalázó és vallató és kínzó,
önmagad megtagadó, üres érzelmekre kényszerítő,
láthatatlan árnyak rabolják-pusztítják a lelked.

Gyötörnek éjjel, kínoznak nappal - véletlen akarattal,
menekülnél a balsors elől, de fogva tart a rémület:
rideg-mély ijesztő hangon vonyít érted,
felkutat, majd lelked aprítva vérzel bele
az előtted meggyalázottaktól izzó homokba.

Feltérdelsz, illúzióként tükröződik az elmúlás,
könyörögve kulcsolod kezed: kegyelmet,
esengve kegyelemet… várva, várva a véget,
hadd tekinthesd meg a túlvilági lét nyugalmát!
Ám a szikrázó fény elriasztja látomásod,
semmivé roskadsz, majd elsodor a fergeteg...

14/06/2011

Barátok és ismerősök/Amigos|amigas y conocidos

Forgó Viktória (fényképész, poéta) és Tőke Zsuzsanna (Sugarbird)

Forgó Viktória (fényképész, poéta) és Tőke Zsuzsanna (Sugarbird) 

Forgó Viktória (fényképész, poéta) és Molnár Gyula Dénes (színész és énekes palánta)

Forgó Viktória, Karol és Judit

Forgó Viktória és Etienne