Változások éve

Most épp akadt néhány órám arra, hogy elmélyüljek gondolataimban, így visszatekinthettem az idei év számos vidám, vagy szomorú pillanataira, viszontagságaira.

Kétség kívül az idei év a változás éve számomra, tele viharral, napsütéssel, örömmel, bánattal, új kapcsolatokkal, kapcsolatok szakadásával, tanulással, munkával, szerelemmel, szeretettel. 

Az év első szakasza csendesen telt a megszokott napi rutinnal, monotonitással, család, munka, barátok körforgásában. De amikor az ember már nem érzi komfortosan magát a megszokott életében, akkor el kell gondolkodnia a változtatáson. El kell gondolkodni azon, hogy mi okozza lelki harmóniájának összeomlását és ez sokszor összetettebb annál, hogy csettintésre megoldódjanak a problémák. De nem állhatunk a változás útjába, így egyetlen megoldás marad, felfeküdni az árra és hagyni, hadd sodorjon arra, amerre csak szeretne. Hiszen az élet a legjobb forgatókönyv író. Engedjük hát szabadjára a fantáziáját...

És igy is tettem. 

Első lépés a munkahely és a lakás váltás volt. Azt hiszem, hogy végre megtaláltam a helyem. Hosszú-hosszú idő után, most először érzem úgy, hogy szeretem, amit csinálok és jó helyen vagyok. Persze vannak jó, vagy rossz napok. Kialvatlanság, múló rosszullét, vagy szabadságvágy, esetleg lustaság.... De ez így van jól.

Második lépés a baráti és rokoni kapcsolatok felülvizsgálata volt.

Vajon van-e szükségem olyan kapcsolatokra, amely mások érdekeit szolgálja, de a személyem állandó elnyomásban tartja? Van-e szükségem olyan kapcsolatokra, ahol nárcisztikus személyek próbálnak lealacsonyítani, vagy a saját ego dominál, ahol a kapcsolat nem egyenrangú? Ami hazugságon, ármánykodáson alapszik és verbálisan bántalmaznak igaztalanul olyan embert/embereket, melyek rendkívül fontosak számomra? Van-e szükségem modoroskodásra, képmutatásra, ahol csak a pénz és a magamutogatás fontos? Van-e szükségem olyan kötelékre, melyben nem mondhatom el, mit érzek vagy gondolok, ahol az egyéni érdek a fontos, nem a tudás és az érzelmi kötelék? Ahol nem lehetek őszinte és olyan szerepbe kényszerítenek, melyben kényelmetlenül érzem magam? Ahol nem lehetek egyszerűen önmagam, azaz én leplezetlen őszinteséggel Forgó Viktória? Ahol rám ragasztanak különc jelzőt, vagy véleménykülönbség miatt megkapom válaszként, hogy csak a rosszak látom az életben (amikor csak adott témában negatív a nézetem)? 

Igazság szerint a nyár végi idegtépő konfliktusok után, ma már örülök, hogy tisztázódtak a viszonyok. Felszabadulást hozott az egyenesség, a vita, az érzelmek, nézetek tisztázása és a szakítások. Ugyanakkor hozott az év új, őszinte kapcsolatokat, barátságokat. Melyben mindenki önmaga lehet. Ahol nincs bűntudat, sem sértődés, ha valaki nyers egyszerűséggel (körmönfont udvariaskodás nélkül) elmondhatja a gondolatait, véleményét, érzelmét. 

Azt hiszem, most értettem meg, mi a lelki szabadság... Hogy milyen a társadalmi nyomás, elvárások, szorongás, kötelező protokoll nélküli élet! 

Harmadik lépés az új dolgok megismerése, kirándulás, utazás, de legfőképpen a tanulás. Mégha az utóbbi, azaz a tanulás (tanfolyam) nagyon nehéz is nekem. Most végre lehetőségem van olyan dolgok megismerésére, amelyektől eddig kategórikusan elzárkóztam, minden ésszerű magyarázat nélkül. 

A negyedik lépés volt számomra a legnehezebb. Sajnos év vége felé el kellett engednem azokat a lelkeket, akik távoztak ebből a létből. Mind a hárman borzasztóan hiányoznak nekem! Lacival a véget nem érő csevegések, a kedvessége, mindenféle témában való merengés, a bátorítás, a biztatás. 

Misi és Hófehérke szeretete, bújós kis puhasága, ölelése. 

Néha az emléketek mosolyt csal az arcomra... És van még, amikor könnyek gördülnek végig az orcámon. Sosem feledlek titeket, mert nélkületek kevesebb lennék ma! 

Az ötödik lépést még ízlelgetem. Meg kell tanulnom hálásnak lenni, azért, amim van. Meg kell tanulnom megbecsülni azokat az embereket, akik feltétel nélkül szeretnek és törődnek velem. A családom, a párom, és a maréknyi megmaradt őszinte barátom. 

Köszönöm, hogy vagytok nekem! 

Az igazság az, hogy mindig úgy indulok el az újév felé,  "idén minden jobb lesz".  És minden évben jön valami, ami tönkreteszi azt, ami szép. Minden egyes év picit rosszabbra sikeredik, mint az előző. 

Idén már nem remélek.... 

Mindössze annyit szeretnék, hogy jövőre többet figyeljünk egymásra a szeretteinkkel, ebben az amúgy nehéz, viszontagságos időkben. Mindössze azt szeretném - ne legyen kicsivel sem rosszabb a következő év! Hogy mindenki, akit picit is szeretek, legyen boldog és egészséges! Akkor is, ha már nem tartjuk a kapcsolatot, vagy már nem olyan szorosan, mint azelőtt. 

Ennyi a vágyam a jövő évre nézve... 

Boldog újévet mindenkinek!

Vajon mi történik most?

Vajon mi történik, ha egy borzasztó forgatókönyv író által készült Vihar a biliben című dél-amerikai szappanopera utolsó epizódja is bemutatásra kerül - melybe egyes szereplők akaratuk ellenére lettek belekényszerítve?

Megnyugvás, megtisztulás, fellélegzés, hála!

Hála, mert fény derült az emberi természet gyarlóságára, önzésére, valódiságára. S távozott minden, ami nem kívánatos, ami árt, ami negatív energiát sugároz.

Megtisztulás, amely új, őszinte kapcsolatokat hozott... eltávolította mindazt, melyektől évekkel ezelőtt kellett volna szabadulni, de félelemből, tapintatból nem mertem meglépni.

Fellélegzés az éveken át tartó kimondatlan szavak, érzelmek fojtogatásából. Modoroskodás, félelmek, korlátok alól való felszabadulás. Ez maga a végtelen szabadság!

Megnyugvás - minden változás magával hozza a katyvaszt, a zűrzavart, de ha a változást nem akadályozzuk, hanem hagyjuk a maga medrében folyni, akkor a kibogozhatatlan kuszaság, a kilátástalanság, a félelem hamar elmúlik és a béke, a nyugodtság, a harmónia uralkodik utána.

Mi történik most?

Élvezem a párom támogató gondoskodását. A közös programokat a meccs nézéstől, a filmeken keresztül, az apró kedves meglepetésein át, a közös sétákat, a biztonságot jelentő ölelését, ragyogását, vibrálását, megnyugtató hangját, nevetését. Ő a lelkem orvosa, a gyógyszerem, a terápiám.

Élvezem a szüleim gondoskodását, megnyugtató szavaikat. És bár nagy a földrajzi távolság köztünk, mégis egymás oszlopai, bástyái vagyunk, amióta az eszem tudom.

Boldog vagyok, hiszen időtlen idők óta nem értettük egymást a bátyámmal, de az elmúlt napokban megvilágosodást nyert, hogy mi mögött mi rejlik. Talán megértettük egymás érzéseit, félelmeit... És jó úton haladunk.

Boldog vagyok, mert bár nem gyűjtöm mennyiségileg a kapcsolatokat, de elmondhatom, hogy meglévő barátaim, új barátaim fantasztikusak! Köszönöm a sok - sok támogatást az elmúlt jó néhány hétben, mindenféle dolog kapcsán! 

Vajon mi történik a közelgő jelenben?
Élvezem a bágyadt őszi napsugarak selymes simogatását. Az arcom, mint a gyíkok nyújtom az ég felé, hogy magamba szívjam a napvirág vidám sugarát. Csodálom az ezüstös pompában fénylő Hold ciklusos változását.
Gyönyörködöm az ég színében, a különböző alakokat öltő habos felhőkben.
Hallgatom a szellő susogását, a haragos szél zúgását. Olykor a morcos égiek dörgő haragját, vagy az éltető víz kristálycseppjeinek koppanását.

Szeretem a hosszas erdei túrákat. A friss levegő bódító hatását, a vadasparki sétákat. A fák megnyugtató közelségét, pozitív energiáit, bölcs hallgatásukat. A napfényben csillogó kékes-fekete szarkák illegetését, a rozsdásfarkú madarak kedvességét, a csíkos hátú egér lábamon táncolását, a gyíkok futkározását.
Szeretek a fotelemben bársonyos plédbe burkolózva, forró csokival a kezemben kuckózni, nézni valami kedves filmet, olvasni egy most megismert kortárs költő írásait (hiszen teljesen azonosulok vele).
Mi történik a közelgő jelenben?
Igazából semmi, de ezt a semmit most élvezem!

Visszatekintés

Otthon, édes otthon!

Hosszú idő után végre itthon vagyok.... Igen, itthon, abban a lakásban, ami gyermekkorom meleg, oltalmazó otthona volt. 

Az ablakon még lóg a színes karácsonyi füzér, melynek fénye félhomályba burkolja a szobám, melegséget csempészve a lelkembe. Éjszaka van. A köztéri lámpák bágyadt pislogása belopódzik az ablakon, csillogtatva az alászálló hópihéket, melyek varázslatos tánca mosolyt csal fáradó orcámra.

Eme meghitt pillanat lelassítja az időt, gondolatokat ültetve elmémbe. Ülök az ágyamon, kifelé révedek az ablakon, egyre csak nézem a hópelyhek ragyogását, miközben a gondolataim csapongnak az elmúlt év és a jelen boldogsága között....

Ma már nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy 2020 eddigi életem legfurcsább, legváratlanabb éve volt.

Sokszor akarva, vagy akaratlanul, de ki kellett lépnem a komfortzónámból. Nekem, aki minden egyes percet jól megszervezek, hiszen ez ad támpontot, biztonságot... Kiderült, hogy akkor is működik az ember, ha nem a szokásai, tervei szerint él, ha nincs meg a napi rutin, vagy alkalmazkodnia kell, teljesen változó, bizonytalan, tőle független szabályokhoz. Megvilágosodott számomra, hogy a boldogság nem a szokásokon, a vélt szabadságon múlik, hanem attól, hogy szeretek-e és viszontszeretnek-e. Volt, hogy önként vonultam saját otthonom börtönébe, ez lehetőséget adott olyan dolgokat tenni, megtanulni, amikre a rohanó világban nem is gondoltam. S volt, hogy akkor is mentem, amikor nem akartam. Voltam kétségbeesett, volt, hogy féltem, de voltam bizakodó, reményteli, örömmel teli. 

2020 a változás, a tanulás, az önismeret éve volt számomra. 

Tanulom kellett a munkám miatt /még most is ezt teszem/, hiszen a megélhetésem, az egzisztenciám múlik rajta.

Meg kellett tanulnom nélkülözni a szeretteim, testvéreim, rokonaim, barátaim úgy, hogy nem hagytuk magukra egymást. Persze hiányzik az ölelés, a simogatás, a közös programok, de összességében sokkal közelebb kerültem a szeretteimhez, mint bármikor. 

Tanulnom kellett önmagam miatt, hiszen a lelassult világ lehetőséget adott az "én" időre. Lehetőséget adott arra, hogy kényeztessem magam, vagy átgondoljam a mindennapok történéseit. Ma már meghallom a gondolataim, melyek a zűrzavarban kiabáltak, de eddig észre sem vettem. Rájöttem, hogy ma már az önsajnálat, a türelmetlenség, a mások hibáztatása, a hiszti nem működik, nem visz előre. 

A nagy kuszaságban meg kellett tanulnom kiválasztani a valós híreket, hogy higgadtan, objektíven, helyén tudjam kezelni a tömérdek információt a kialakult helyzetben. 

Időbe telt, mégis sikerült megtanulnom, miként lehet egészséges lélekkel, türelemmel, felelősségteljesen élni egy szürreális, hazug, összeesküvés-elméleteket gyártó, agresszív, megosztó világban. 

Nem tagadom, hogy 2020 rettenetes év volt számomra éppúgy, mint mindenki más számára. De hazudnék, ha azt mondanám, nem voltak jó periódusok - amit elvett tőlem, azt másképp vissza is adta. Sok mindent tanított. Sok rosszért kárpótolt. Más értelmet nyert a szabadság, a vágy, a szeretet, a család, a társ, az egzisztencia. Hálás vagyok, hogy ilyen nagyszerű emberek vesznek körül. 

Sokat tanított az emberi természetről, a gátlástalan emberi hulladékról, az önzésről - arról, hogy mennyire beteg értékrendű a világ.

De kíváncsian várom, hogy mit hoz a jövő, ez az új év. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem ezt az időszakot. Ezt a kicsit beszűkült világot, melynek minden pici csodájára úgy csodálkozom rá, mint a pici gyerek, aki életében először lát havat.

.... Tárt karokkal, nyitott szívvel,  tudásvággyal állok eléd - Jövő!