A pillanat választotta őt
és ő lépést tartott az idővel,
távozhatott volna,
fordulhatott volna,
henceghetett volna,
ehelyett úgy határozott,
hogy él.
Az értelem mellett voksolt,
úgy döntött,
hogy repül,
úgy döntött,
hogy megengedi magának,
hogy sodródjon az árral.
A világ csodákkal volt tele,
a szemek tudtak fürkészni,
a szájak tudtak suttoni,
a kezek tudtak mutatni...
A pillanatot választotta ő.
A szeretet alkotta vágyat,
a szenvedély kreálta percet,
a jelenben volt
és megragadta a pillanatot.
Ő tudott kiabálni,
sikítani,
tudott önfeledten nevetni
és fennhangon zokogni...
A pillanatot választotta!
Sajnálatok nélkül,
együttérzések nélkül élt.
De, ha lecsendesedik az éj,
leül az ágy szélére,
visszaemlékezik a múltra,
s ő még mindig mosolyog,
mert ez a pillanat nem lesz többé már,
nem lesz ott újra,
de úgy dönt,
hogy tovább él.
Élni újra,
szélesen mosolygó ajakkal,
sajnálatát fejezi ki amiatt,
ami láthatatlan maradt számára,
könnyek nyúlnak,
szemei ragyognak,
hisz ő választotta a pillanatot,
mert úgy döntött,
tovább él!