Fájdalomért jöttem a boldogsághoz. Tudom, hogy fájdalom nélkül a lélek nem létezik. A szomorúság, a gyötrelem - lélegzik, ott a királyságomban és a napvirág úgy bujkál, mint a rejtélyes pirkadat.
Boldog fagyos reggel és az őrült meleg szél egyre fenyegetőbben támad rám újra és újra... (a lélek azon a zöld tavaszon öltözik, amelyiken gyönyörűen eltört).
Így érzem magam.... az égre mutatok és ő, a felhőlény jelekkel válaszol. Ha a fájdalomról kérdezem... hűs szellőként suttogja fülembe, hogy a fájdalom után keletkezik a seb, seb után a heg, ami majd szépen, finoman lepereg. Képzelgek....
S míg az elmémben kutatok válaszok után, szemem elvakítják a nap aranyfényű csóvái...
Nincs több kérdésem a szomorúságban, mert nincs olyan fájdalom és nincs olyan félelem, melybe nem sétálnék bele ölelő karokkal, tudásvágytól égve, önként és nevetve (mert a lélek azon a zöld tavaszon öltözik, amelyiken gyönyörűen eltört).