Képtelen álmok

Kérdezd meg az embereket ott, ki vándor,
ha igaz, szeretem az életet,
s törött kétséggel hangom,
képtelen válaszolni nagy sietve.

Mondják, koromba írni lehetetlen,
jövőről anekdotát nem mesélnek a vének
csak a távolságok, emlékek morajlanak
és a Hold kíséri a siránkozásokat.

 Nem tudják, hogy a nyers hallgatás hozza el
a száraz hullámok habtalan habjait,
képek az elmémben...
sivatag, oázis, érintetlen vidék,
mely fel-felbukkan, de ködbe burkolódzik ismét.

Kiabálom némán a világba őrületem,
érzések, mint képtelen álmok
tenyésznek lelkemben,
érzések: valótlan és valós,
épségben tartják töredezett szívem...

Elhalasztották az önszeretetem.