S néha szeretem az őszt, mikor a tavaszt virágoztatja. Tudom, kiterjeszti a változásokat, nagyságrendekkel módosítja az elfogadottakat... a szeretetet üldözi az álmokat, megragasztja a szívet, anélkül, hogy tudná, hol maradt... szertefoszló pillangók a gyomorban, szomorúságok belülről levezetett szavakkal és a sok-sok színes konfetti vég nélkül hull az égből, olthatatlan folyékony szikla az ajkakban, csók, életre keltő, egészséges eső,- a főhős fél... nem lélegzik, s nem lélegzik. Sűrűvé válik a levegő a Föld mozgásában, süllyed a test a szorításban... egy érzés, egy sikoltás, hangsúlyozza, hogy oszlasson el minden szürke felleget... túlságosan jóllakat a valóság. Öntsünk még nedves párát a történelem előtti időkbe...., hol figyelted meg azokat a teremtményeket, akiket hieroglifák ábrázolnak?! 'Melyeket lángoló melléknevek fűztek össze és hús-vér igékkel eloltottak?!
... és tudod, nem vettem észre, mikor estünk bele a szürrealizmusba, a hívó jelzés - foglalt - egy kis hang, halk dobbanás, mint a szívverés, később csíkokra válva terjed, mint a sebesség a szűk utcában, s tudod, hogy a szív, mikor ismeri a száj szép szavait..., azokat a csodálatos költeményeket, melyek rongyos papíron fekszenek a zsebben, ha "nagy leszel", fehér pillangók fogják letörölni pilláidról a könnyeket és összeragasztani az összetört érzés-emlékeket, melyek lehorgonyoztak a lelkedben...,
így ébredek, egy csatorna... tudás és érzés kavalkád, 'mely szárnyat ölt, felemel... lehorgonyzok, hangos a vonal, privát börtönök... távolban hallható hangfoszlány, tetovált kapcsolat... ismét változni fogok. Újra és újra, mint főszereplő... meztelenül a történet végén, az "érzés" abban rejlik, hogy a narrátor ismeri-e a szerepet, új ciklus születik, majd meghal... Az idill létrehozásának lényege végtelen, alaktalan. S az álmok, azok színesek.... én nem értem az elképzelhetetlen valóságot....