Viktória Forgó: Téli kéj

Fényességet sző a tél
puha selyme már
havat hintve
simul
e összeszőtt tökély
megfagyott, mély
hideg ejt minduntalan
rabul

mily’ pompás míg lám,
ádáz hévvel rám
jeges-izzón harap -
mi kéj!
bár vétséget szór el
nem szaggat sosem
s nem kolonc se nappal
 se mély-sötét éj



szivárvány-prizma ő
árnykötő
verőfénytől pozőr
szűrt varázslat
s ha jégtündér, ki jár,
nem csillogás, ködfátyol vár,
milliárd felleg-tőr
se fáj

mert sző a tél
puha selyme már
havat hintve
simul
e összeszőtt tökély
megfagyott, mély
hideg ejt minduntalan
rabul.