El- eltűnődsz, a rigmus mi lenne,
habkönnyű a sóhaj, hogy lehetne;
Hisz’ ha habkönnyű - nézd, milyen súlyos.
Mint keserűség édes aromás-méze,
boldogságnak gyászolása, gyötrelme,
mint rémület, mikor hősies.
Szavaknak hangtalan szívverése,
ólomlebeny pille-röppenése,
zefír, mely földről felröpít,
s a hegyek orma felett, időtlen
altat, álomba ringat éberen -
nektárral kínálva andalít.
És hűsítő, mikor felhevít.
Az ajka szúrós, balzsamos,
maszlagolásra hajlamos;
akkor hát - férfias,
oly tündöklő, légies,
vagy inkább nőies,
ha szelíd - harcias,
érces hangjával öblöget,
kölyök, rád nyelvet öltöget,
fedetlenre öltözet,
éjsötétben gyertyafény,
kiúttalan mégis- remény.
Kibogozhatatlan bogozható,
eljövendőnek múltat vigyázó,
mindörökké napfény-ár,
lélektől-lélekig hírnök;
levél, melyet ismét olvasol,
s hiába régi már, benned újra szól.
